Civil szervezetek menedzsmentje - 2015.01.28

Megosztom:
Írjon nekünk:  

A SOS gyermekfalvaknál volt szerencsém megtapasztalni, hogy egy nagyobb civil szervezetnek is olyan vállalatirányításra van szüksége, mint egy profitorientált társának.

Az SOS Gyermekfalvak Magyarország hazánkban most mintegy 400 családját elvesztett gyermek neveléséről gondoskodik közel 160 munkatársával. Ebből is látszik, hogy méretük valóban vállalati.

Az elkövetkező évben több informatikai fejlesztésük lesz, például nemzetközileg egységes rendszer segíti a gyermekek adatainak nyilvántartását, számítógépet telepítenek minden házba,  minden dolgozójuknak lesz SOS-es email címe, és ügyfélkapcsolat-kezelő (CRM) rendszert vesznek használatba. Merthogy az SOS-nek is vannak CRM rendszerben menedzselhető ügyfelei: az adományozók, önkéntesek (akik lehetővé teszik, hogy az SOS gondozásában élő gyerekek is a magyar átlagot elérő színvonalon élhessenek). A CRM rendszertől azt várják, hogy segítse az adománygyűjtést, az önkéntesek munkájának koordinálását. Ehhez előzetesen választ kell adni sok kérdésre, például arra, hogy miért dönt valaki az adományozás mellett, és hogyan lehet ebben a döntésében megerősíteni.

Lesznek saját rendszereik, és lesznek, amelyeket a nemzetközi szervezettől kapnak. Ezeket specifikálni kell, be kell vezetni, használatba kell venni, meg kell tanulni, és alkalmazkodni kell ahhoz, hogy az új rendszerek miatt máshogy fognak működni, mint azelőtt.

Ezeknek a fejlesztéseknek az előkészítésében segített az IFUA Nonprofit Partner. Tanácsadói munkánkban ugyanazt kellett tennünk, amit egy profitorientált vállalatnál: definiáltuk a folyamatokat, a felelősségeket. Dolgozókkal interjúztunk, workshopot szerveztünk, vezetői megbeszéléseket folytattunk. Ütemeztük a feladatokat, hozzájuk rendeltünk felelősöket.

Mindez csak akkor sikerülhet jól, ha gördülékeny az együttműködés ügyfél és tanácsadó között. Itt az volt. Nagyrészt annak köszönhetően, hogy ez a civil szervezet nem csak olyan, mint egy vállalat, de valamiben meg is haladja a legtöbb vállalatot: ritkán lehet tapasztalni, hogy dolgozók és vezetők olyan erősen azonosulnak a vállalati célokkal, mint az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványánál.

Nagyon jó volt ezt átélni és tapasztalni, hogy még az ilyen IT rendszer-bevezetési témáknál is milyen sokat jelent a munkatársak elköteleződése, szervezeti célokkal való azonosulásuk.

Vida Gábor
(IFUA Horváth & Partners, principális)

Címkék: nonprofit menedzsment

« vissza

 RSS Bejegyzések
  Káldi László

tovább »
  Vári Attila

tovább »
  Werle Zoltán

tovább »

További szerzők »

Mindennapi vezetés – egy blog arról, ami szakmai szót érdemel

Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.

Címkék:

autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)