Milyen az üzleti környezet Kazahsztánban? - 2014.11.19

Megosztom:
Írjon nekünk:  

Kazahsztánban állami pénzen lehet külföldi egyetemre járni, erről nem sokkal az 1991-ben kikiáltott függetlenség után hoztak törvényt. Cserébe végzés után a fiataloknak haza kell térni, s ennek eredményeképpen már 20 ezer fölött jár az ilyen diplomások száma. Az intézkedés jól példázza, hogy a kazah vezetés felismerte, nem elég az ország hatalmas ásványkincse, fontos, hogy erre az adottságra képesek legyenek jól működő, magas hozzáadott értéket termelő ágazatokat építeni, az ehhez szükséges tudást megszerezni.

Az országban erősen centralizált az irányítás, a hatalmon lévő párt rendszeresen 90 százalék fölötti eredményt ér el a választásokon. A köztársasági elnök, Nurszultan Nazarbajev 1991-ben megszerzett hivatalát a haláláig megtarthatja, ezt törvény garantálja. Ez az európai demokráciáktól igen távol eső gyakorlat azonban azt is magával hozza, hogy a jogszabályok állandóak, s ebben mindenki bízik is. Folyamatosan erősítik a magánszektort, privatizálnak. A befektetéseket támogatják, a vállalkozók különböző kedvezményeket, köztük adókedvezményeket kapnak, a fiatal vállalkozókat külön is segítik. Földet viszont nem adnak el, csak bérbe. Azt azonban 49 évre, ami elég ahhoz, hogy egy agrárvállalkozó beruházzon, különösen, hogy álmában sem jutna eszébe, hogy a 49 évre megszerzett jogát menet közben megkurtítják. Hasonló a helyzet az ásványkincsek kitermelésénél: bizonyos területeken koncessziós jogokat adnak el, 25-30 évre. Visszatérve az oktatáshoz: minden 100 tenge (ez a helyi pénz neve) koncessziós díjból 1 tenge az oktatásra megy.

A városi élet hasonló az európaihoz. A hatalmas - a világon a kilencedik legnagyobb - országban vidéken ugyanakkor nagy területeken, elszórtan élnek az emberek. Az ő sorsuk jobbra fordításában a vállalkozók is részt kapnak: fenntartanak iskolákat, munkahelyeket teremtenek például azért cserébe, hogy földet bérelhettek 49 évre. Az agrár- és élelmiszeripar, valamint a kapcsolódó ágazatok támogatására évi 1 milliárd dollárt költ az állam.

A multinacionális cégek már jelen vannak, közülük is leginkább németekkel, franciákkal, svédekkel lehet találkozni, csakúgy, mint orosz és kínai óriásvállalatokkal. De vajon ezek mellett labdába rúghatnak-e a magyar cégek?

A válasz egyértelműen igen. A kazahok partnereket keresnek az ország modernizálását célzó programjaikhoz, s ezekben szívesen látják a magyarokat. Részben azért, mert bíznak a tudásunkban, részben pedig azért, mert nem tartanak attól, hogy „gyarmatosítani" akarjuk őket. Ugyanakkor a magyar cégeknek is partnerekre van szükségük ebben a távoli országban - ide már nem érdemes otthon termelt javakat szállítani, célszerűbb egy kazah partnerrel, helyben kialakítani termelést. Az agrárszektor mellett - ahol már létre is jött együttműködés a magyar Tranzit-Ker és a kazah Alibi Holding között kacsa- és libatenyésztésre, az IFUA Horváth & Partners közreműködésével - a gépgyártásban és a gyógyszeriparban tevékeny cégeknek különösen jók az esélyeik. Ezt érdemes is kihasználni, hiszen Kazahsztán GDP-je évente 10% fölötti mértékben nő, ebből részesedni nem akármi.

Bodnár Viktória
(IFUA Horváth & Partners, ügyvezető partner)

Címkék: élelmiszeripar, Kazahsztán, mezőgazdaság

« vissza

 RSS Bejegyzések
  Pandurics Anett

tovább »
  Sipos Edit

tovább »
  Werle Zoltán

tovább »

További szerzők »

Mindennapi vezetés – egy blog arról, ami szakmai szót érdemel

Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.

Címkék:

autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)