Ami a Figyelőből kimaradt - 2012.12.19 |
Megosztom: Írjon nekünk: |
A Figyelő 50. számában jelent meg egy cikkem a termelésmenedzsment fontosságáról » , de nem fért bele minden, amit el szerettem volna mondani. Ezért itt pótolom.
Egyre több magyar vállalatnál is kezdik felismerni, hogy a menedzsment mindennapi feladata a gyártási folyamatok tökéletesítése, a termelési hatékonyság növelése, de nagy átlagban még távolról sem tartunk ott, ahol a multik. Szembeötlő különbség, hogy míg a multiknál az üzemekben mindenki számára hozzáférhetően közzéteszik azokat a mutatószámokat, amelyeket az ott dolgozók is tudnak befolyásolni, addig magyar tulajdonú gyárakban ilyesmit csak elvétve látni. Pedig a selejtre, a vevői panaszokra, az energiafelhasználásra, a hiányzásokra, a túlórákra és még sok más hasonlóra a dolgozóknak közvetlen ráhatásuk van, tehát jó, ha tudják, hogyan áll éppen az adott KPI. Még jobb, ha ez az érdekeltségi rendszerben is megjelenik, például a mozgóbér arányos a minőséggel.
Németországban a müncheni irodánk és a Festo közös felmérésben térképezte fel a német gyártók gyakorlatát, jövőképét a termelésmenedzsmenttel kapcsolatban. A 100 megkérdezett válaszaiból kitűnt, hogy folyamatosan foglalkoznak a témával, s eredményesen alkalmazzák az úgynevezett shopfloor management eszköztárát. Amivel gondjuk van, az a pozitív hibakultúra. A siker érdekében fontos lenne, hogy ha felfedezünk egy hibát, ne azt keressük, ki a felelős érte, hanem tanulni akarjunk belőle. A németeknek ez nehezen megy, míg például a japánoknak - az ottani kulturális sajátosságoknak köszönhetően - könnyen. Mi, magyarok ebben sajnos a németekhez hasonlítunk. Ha hibát követünk el, igyekszünk eltitkolni, s magunk kijavítani, ahelyett, hogy megosztanánk a tapasztalatunkat a többiekkel, s együtt keresnénk annak a módját, hogy az adott hiba többé ne fordulhasson elő.
Az említett felmérésünkből az is kiderült, a siker szempontjából kulcskérdés, hogy a teljesítménymutatókat vállalat-specifikusan definiáljuk, illetve a mindenkori célértékeket a vállalat stratégiai céljaihoz igazítsuk. Ezeket a kulcsmutatókat célcsoportonként, közös munkával kell testre szabni, hogy mind az üzemvezetők, mind a műszakvezetők részt tudjanak venni az irányításukban. A célokat és a célértékeket be kell építeni a felelősök egyéni célmegállapodásaiba. Nem mellőzhető a rendszeres kommunikáció, amely mindenki számára könnyen érthetővé teszi, mi is a közös cél. Vagyis - a multikhoz hasonlóan - nyugodtan plakatírozzuk tele az üzemet mutatószámokkal és grafikonokkal.
(IFUA Horváth & Partners, principális)
Címkék: hatékonyság, shopfloor management, termelésmenedzsment
« vissza
Hürkecz Attila
tovább » |
Nótáros Éva
tovább » |
Sipos Edit
tovább » |
Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.
autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)