Kötelező nyugdíjazás az egészségügyben? - 2012.07.30 |
Megosztom: Írjon nekünk: |
Az elmúlt hetekben napvilágot látott az a kormányzati szándék, hogy a 62 év feletti közszolgákat kötelezően nyugdíjazza az állam, s nem engedi a foglalkoztatásukat. Ahogy a hír megjelent, több ágazat is megkongatta a vészharangot, hogy az súlyos zavarokat okozhat, s nem felkészült rá az intézményrendszer, hogy helyettesítse a kieső munkaerőt. Az egyik ilyen terület az egészségügy. De tényleg csak negatív hatása van a korai nyugdíjazásnak, tényleg elkerülhetetlen az összeomlás?
Igyekeztem összegyűjteni az intézkedés hatásait, s a negatív hatások mellett számos pozitív hatást is azonosítottam. Kezdjük a negatív oldallal.
A kötelező nyugdíjazás negatív hatásai az egészségügyben:
- A jelenlévő orvoshiány még inkább jelentkezik a szakellátásban, az eddig is „jóindulattal" teljesített minimumfeltételeket még többen nem tudják teljesíteni, ami csökkenti az ellátás biztonságát.
- Főként vidéken, kisebb városokban az orvoshiány miatt megszűnne egy-egy szakma orvosi háttere, emiatt osztályokat kellene bezárni, akár intézmények fennmaradása is megkérdőjeleződne.
- Drágul az ellátás, ami kettős jelenséget takar. Egyrészt az orvoshiány miatt javul az orvosok alkupozíciója, ami megnöveli a béreket, s ezen keresztül a szolgáltatók kiadásait. Mivel jelenleg is nagyobbrészt hiányt termelnek az ellátók, ez összességében többletkiadást eredményez az államnak. Másrészt nőhet a paraszolvenciára fordítandó összeg. További hatás, hogy az orvosok közreműködőként vállalkozási formában, és nem munkavállalóként vesznek részt az ellátásban, ami összességében csökkentheti az adóbevételeket az egyes költségvetési sorokon.
- Nő az ellátandó esetek száma orvosokra vetítve, ezért egy-egy szakmában nőhet a várólista, másrészt az orvosok nagyobb leterheltsége miatt megnőhet a tévedés, orvosi műhiba kockázata. Ez nem csak az ellátottaknak, de a kórházaknak is nagyobb anyagi terhet jelenthet.
- A szakdolgozók esetében a fővárosban okozhat komoly létszámhiányt a nyugdíjazás, mert a jelenlegi bérek mellett nem elég vonzó az egészségügy. Vidéken többnyire feltölthető a megüresedő álláshelyek száma, azonban itt is szükséges lehet a bérkeret növelése.
- A többletterhelés, a tapasztalt szakorvosi háttér csökkenése tovább erősítheti az elvándorlást, ami a rezidensek körében már így is aggasztó.
A kötelező nyugdíjazás pozitív hatásai az egészségügyben:
- Az ágazatban zajló struktúraváltás számos ponton felpuhult, így - a tervekkel ellentétben - jelentős átszervezések nem valósultak meg a politikai háttéralkuk eredményeként. A nyugdíjazás számos olyan ellátó esetében hozhat kényszerű átszervezést, bezárást, ami az eredeti szándékoknak megfelelhet, s a jelenlegi többletkapacitásokat szűkítheti.
- A nyugdíjazás a műtétes szakmák esetében nem jelenti automatikusan az orvosok háttérbe szorulását, mivel már most is számos intézmény alkalmaz önkéntes segítőket, akik részt vesznek „ingyen" az ellátásban. Ezek az orvosok jellemzően a paraszolvencia miatt javadalmazás nélkül is vállalnak műtéteket.
- Az orvosok egy része még inkább megjelenhet a magán ellátásban is, így némiképpen ez csökkentheti a társadalombiztosításnál megjelenő ellátási igényeket.
- A nyugdíjazott orvosok átléphetnek a háziorvosi ellátásba, illetve a kistérségi járóbeteg központokba, ahol a praxisok esetében már nem él a nyugdíjkorhatár, mivel a praxisok magánúton szerveződnek.
- A fiatal orvosok előrelépési esélyei javulhatnak, több olyan feladatot kaphatnak az ellátásban, amely a szakmai kihíváson túl stabilabb jövedelemi helyzetet is eredményezhet számukra. Az idősebb generáció által védett pacientúra részben felszabadul.
Vannak egymással ellentétes hatások is, mint a tapasztalt orvosok számának csökkenése, ami visszavetheti a képzést, gyakorlati oktatást, illetve a paraszolvencia által érintett területeken javulhat a műtéthez jutás esélye egy fiatalabb orvos esetében. Hogy mely hatások lesznek az erősebbek, hogyan hat ez az ágazatra, azt ma biztosan senki nem tudhatja.
Kovács László(IFUA Horváth & Partners, vezető tanácsadó)
Címkék: egészségügy, kötelező nyugdíjazás
« vissza
Beinschróth József
tovább » |
Horváth Gergő
tovább » |
Werle Zoltán
tovább » |
Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.
autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)