Ugrik-e a Magyar Posta? - 2012.03.14 |
Megosztom: Írjon nekünk: |
Kevés szó esik róla, pedig már jövőre itt a postai liberalizáció, vagyis nem csak a Magyar Posta hordhatja majd ki az 50 grammnál könnyebb leveleket. Nem csoda, hogy az Osztrák Posta itteni leányvállalata, a Feibra - mint ezt nemrég a Világgazdaság című lapnak is megerősítette - ugrásra készen várja a lehetőséget. Itt lenne tehát az idő arra, hogy a Magyar Posta is „ugorjon", vagyis új piacokat szerezzen magának, hiszen elkerülhetetlen, hogy a levélkézbesítésből származó bevétele csökkenjen. Ráadásul nem csak a liberalizáció veszélyezteti a bevételeit, hiszen biztos, hogy a ma még fejőstehénnek számító sárga csekk sem örökéletű, még akkor sem, ha egyelőre kikezdhetetlennek tűnik. A jövőt biztos nem önmagában rá kéne építeni.
Hanem mire? Olyasmire, ami kihasználja a posta egyedülálló infrastruktúráját: azt, hogy kiterjedt fiók- és logisztikai hálózata, s még nyomdája is van, továbbá pénzügyi szolgáltatást is végez. Meg arra, hogy az emberek szeretik a postásokat, elsősorban a kézbesítőket, s ezért magában a postában is megbíznak.
Kézenfekvő lenne például webáruházaknak kínálni komplex pénzügyi-kereskedelmi szolgáltatást. Külföldön vannak erre működő példák: a kézbesítők házhoz vihetik a megrendelt árut, amelyet persze a postafiókban is át lehet venni, vagy lehet közvetlenül a postafiókba rendelni a csomagot (persze jóval kedvezőbb áron), ott is, meg a kézbesítőnél is lehet kártyával fizetni, s igény esetén hitelt is lehet hozzá kapni. Ha meg nem tetszik a megrendelt áru, rendezheti a posta a visszaszállítást, na meg a webáruház és a vásárló közötti pénzügyi elszámolást. Még rendelni is tud a kézbesítőnél az olyan ritka kuncsaft, akinek nincs internetje, vagy ódzkodik a világhálón keresztül elküldeni a személyes adatait. A német posta például raktároz, szállít, s pénzügyi nyilvántartást végez katalógusáruházaknak, amelyek ott népszerűek, egyébként pedig nagyon hasonlóak a webáruházakhoz.
De kitörési pont lehetne közműcégeknek, önkormányzatoknak szolgáltatni, amelyek - megint csak külföldi példával élve - szívesen kiszervezik az ügyfélszolgálatukat. A számlalevelet kinyomtathatja a posta, hiszen van nyomdája, a postás meg kiviheti, sőt, a pénzt is beszedheti és az órát is leolvashatja, hiszen úgyis arra jár. Faluhelyen kifejezetten áldás lenne, ha a közművel kapcsolatos ügyeket el lehetne intézni a kispostán, amely így tán nem is lenne veszteséges. Így kevesebb munkahely kerülne veszélybe, ami nagyon fontos szempont. Merthogy a liberalizáció kikényszeríti a hatékonyság növelését, s mivel a költségek igen nagy hányadát a bérköltség teszi ki, ennek csökkentése óhatatlanul felmerül. Jobb lenne tehát, ha a postásoknak maga a posta adna új munkát, s nem azon kívül, nekik maguknak kellene keresniük.
Vida Gábor(IFUA Horváth & Partners, principális)
Címkék: értékesítés, kereskedelem, posta, stratégia
« vissza
Fekete Márk
tovább » |
Kiss Álmos Péter
tovább » |
Mészáros Ágnes
tovább » |
Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.
autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)