Hogyan tudatosítsuk a felső vezetőkben, hogy a beszerzés egy profitcentrum? - 2016.01.22

Megosztom:
Írjon nekünk:  

A hazai beszerzési szervezeteket még mindig nem ismeri el kellően a vállalatok felső vezetése. Ez egyértelműen látszik Beszerzési Teljesítménymérés elnevezésű felmérésünkből, amellyel a beszerzési szervezetek érettségét térképezzük fel. Nagy arányban kaptunk például ilyen megjegyzéseket: „Nincs formális beszerzési stratégia" valamint "A beszerzési vezető alkalmanként vesz részt a menedzsment megbeszélésein".


A folyamatosan szaporodó válaszokból - eddig 62 érkezett, 18 iparágból - úgy tűnik, a vállalatoknál nem sikerült teljes jelentőségében érzékeltetni, hogy a beszerzés által megtakarított minden egyes forint, euró, dollár azonnali eredményjavító hatású. Szemben a sales-szel, ahol az eladások növeléséből csak - jobb esetben - a margin járul hozzá az eredmény javulásához. Azt, hogy „jobb esetben", nem véletlenül írtam. Mindenki tud hozni olyan példákat, amikor az eladások növelése nemhogy javította volna, hanem rontotta az eredményt, mivel a termékfedezet negatív volt.  

Természetesen a beszerzés - mint funkció - költséget is jelent a vállalat számára. Gondoljuk meg azonban, hogy egy jól működő, a felső vezetés támogatását élvező beszerzés mekkora megtakarítást és mekkora hozzáadott értéket adhat a vállalat működéséhez. A hozzáadott érték például az is lehet, hogy a beszerzés a piaci ismeretei alapján segít az üzleti területnek termékek gyors piacra vitelében (time to market), aminek hatásaként prémium marginra lehet szert tenni. Vagyis nem mindig a megtakarítás a beszerzés legfőbb - bár kétségtelenül a legelső helyen álló - hozzáadott értéke.  

Ha csak a megtakarításokat állítjuk szembe a költségekkel és a hozzáadott értéket figyelmen kívül hagyjuk, a beszerzési funkció költsége akkor is többszörösen megtérül.  

Vajon tudja ezt minden vállalat beszerzési vezetője, netán pénzügyi vezetője és főleg első számú vezetője? Miért nem tudatosul igazán a beszerzés kiemelt szerepe egy vállalat életében?  

Ennek a helyzetnek a megváltoztatását is szeretnénk segíteni a felmérésünkkel, amelynek fő célja, hogy a magyarországi vállalatok pozícionálni tudják magukat a hazai piacon beszerzési szervezetük és beszerzési tevékenységük érettsége alapján. Jelenleg ugyanis szinte kizárólag nemzetközi tanulmányokból lehet összehasonlító adatokat szerezni a beszerzési szervezetek felépítéséről, működéséről és teljesítményéről.  

Azt gondolom, hogy a kérdőív kitöltése és ezzel a vállalat „beszerzési érettségéről" kapott kép mindenképpen megtérülő befektetés. Ezen a linken elérik a kérdőívet.  

Az 55 kérdést nagyjából 20-25 perc alatt meg lehet válaszolni.

Werle Zoltán
(IFUA Horváth & Partners, senior expert)

Kapcsolódó bejegyzések:
Személyes ártárgyalás vagy e-árlejtés?
Tényleg csak 1 ok van, amiért a beszerzés fontos lehet? - 2. rész
Tényleg csak 1 ok van, amiért a beszerzés fontos lehet?

Címkék: beszerzés, portfolioblogger

« vissza

 RSS Bejegyzések
  Albert Gábor

tovább »
  Beinschróth József

tovább »
  Vida Péter

tovább »

További szerzők »

Mindennapi vezetés – egy blog arról, ami szakmai szót érdemel

Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.

Portfolio Blogger
Mi ez?

Címkék:

autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)