7 lépés a hatékony hatékonyságjavításhoz - 2014.05.28

Megosztom:
Írjon nekünk:  

Egyik ügyfelünk - nagyon helyesen - javaslatokat akart gyűjteni munkatársaitól a hatékonyságjavításhoz. „Összeszedünk 200-250 ötletet, aztán priorizáljuk őket. Jó nagy munka lesz" - mondták. Szép terv, csak éppen megvalósíthatatlan. Hónapokig tartó előkészítés, rengeteg egyeztetés után jellemzően két dolog következhet be:

1. Az egyik, hogy semmi sem történik. Az ellentétes érdekek, egyéb napi és stratégiai feladatok, valamint a kapacitás korlátok miatt a feladatot túl nagynak értékeljük a várható hasznokhoz képest, és nem indítjuk el a fejlesztési projekteket, akciókat.

2. A másik, hogy létrejön egy gigaprojekt, gigaszervezettel, ezt évekig lehet „működtetni", majd megbukni vele.

Ha azt akarjuk, hogy tényleg javuljon a hatékonyság, akkor ne markoljunk egyszerre túl sokat. Jobb, ha negyedévente van néhány akciónk, annyi, hogy azokat végre is tudjuk hajtani. Arra sincs szükség, hogy megkeressük a 10 legjobb projektet, mert ez olyan sok időt, pénzt, fáradságot igényel, hogy nem éri meg. Elég, ha találunk 10 jót.

Ebből is látszik, hogy mint mindenhez, a hatékonyságjavításhoz is kell rendszer. Íme néhány lépés, amelyet a siker érdekében meg kell tennünk.

  1. Jelöljük ki a célokat és a kereteket! A stratégiai célok megfelelő alapot adnak az egyes kezdeményezések meghatározásához, és az azok megvalósítása érdekében induló akciók nagyobb támogatottságot is kapnak.
  2. Vonjuk be a szakterületeket! Törekedjünk arra, hogy minden terület indítson projekteket, ne egy szűk kör „játszótere" legyen a hatékonyságjavítás.
  3. Gondoljuk át, hogy mennyi erőforrásunk van! Egy ember 3-5 projektnél többet nem tud felügyelni.
  4. Válasszuk ki a legjobb projektvezetőt! Tapasztalataink szerint jobb, ha az üzleti területekről érkeznek, s a lean szakembereink őket támogatják, maguk nem feltétlenül vezetők. Volt már olyan ügyfelünk is, aki a „high potential"-nak tartott munkatársakra bízta a projektvezetést, így ők hozzájuk mért feladatot kaptak, és bizonyíthatták rátermettségüket.
  5. A sikeres projekt a legjobb ajánlólevél! Módszertanilag és tartalmilag is támogassuk a projekteket, akár központi szakértő csapat segítségével. Ezáltal biztosíthatjuk, hogy a legjobb eredmények szülessenek, s így az egyes területek is értékelni fogják a hatékonyságjavítási munkát.
  6. Ne sajnáljuk az időt, energiát a felkészítésre! A projektvezetők kapják meg a szükséges képzést, például egy kétnapos tréning formájában. Ne dobjuk őket mélyvízbe!
  7. Kövessük nyomon a projekteket! Erre a központi csapat a legalkalmasabb. Ha szükséges, ők tudják, hol van szükség beavatkozásra, segítségre, a projektek lezárását követően pedig továbbviszik sikereink hírét a szervezetben.

Vágó László
(IFUA Horváth & Partners, vezető tanácsadó)

Kapcsolódó bejegyzések:
8 lépés a sikeres marketing teljesítménymenedzsmenthez
A legjobb befektetés
Ami a Figyelőből kimaradt

Címkék: jelzáloghitelezés, hatékonyság, hatékonyságjavítás, hitel, hitelkiváltás, portfolioblogger

« vissza

 RSS Bejegyzések
  Bodnár Viktória

tovább »
  Havas Levente

tovább »
  Horváth Krisztina

tovább »

További szerzők »

Mindennapi vezetés – egy blog arról, ami szakmai szót érdemel

Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.

Portfolio Blogger
Mi ez?

Címkék:

autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)