5 ok, ami miatt érdemes szoftverrel segíteni a biztosítói kárrendezést - 2014.04.09

Megosztom:
Írjon nekünk:  

A biztosítási szektorban a kiadások csökkentésének egyik eszköze lehet a kifizetési kárhányad csökkentése. Mutatkozik erre esély, hiszen a nemzetközi statisztikák alapján a biztosítási káresemények 10-20 százaléka csalás (hard fraud - szervezett csalás, előre eltervezve -, vagy soft fraud - valós káresemény/kárigény felnagyítása). 

Bizonyos területeken, például a gépjármű-felelősségbiztosításnál a csalások kiszűrése akár létkérdés is lehet, hiszen itt az elmúlt évek árversenyében a biztosítók folyamatosan csökkentették díjtételeiket. Ahhoz, hogy ebben a speciális környezetben is versenyképesek, eredményesek tudjanak maradni, a költségeiket is mérsékelni kellett.  

Akár szervezett, akár egyszeri csalásról van szó, a meglévő adatok több szempontú elemzése (adatbányászat, hálózatkutatás) nagymértékben segíti a kárrendezőket a csalásgyanús ügyek felderítésében. Az IFUA 2009 óta vállal sikeresen részt a SIXTEP hálózatkutatási szoftver széleskörű megismertetésében, illetve megvalósítási projektekben. A SIXTEP szoftver használatakor hálózatkutatási algoritmusok mellett adatbányászati megoldások is segítik a biztosítók szakembereit a gyanús káresemények időbeli detektálásában, közvetve az alacsonyabb kárhányad elérésében.

Az alábbi okok hívták életre a szoftveres segítséget: 

1. Korlátos erőforrások: a kárrendezőknek nincs elegendő erőforrásuk arra, hogy minden káreseményt töviről-hegyire megvizsgáljanak. Abban a nagyon is jellemző esetben, amikor a káresemények egyötödét tudják csak nagyító alá venni, nagyon fontos a vizsgálandó egyötöd kiválasztása, és ebben sokat segít a matematikai algoritmusokkal támogatott előrejelzés.

2. Komplex összefüggésrendszer: szervezett visszaélések esetén a különböző magán-, illetve jogi személyek gyakran használnak azonos attribútumokat (pl. bankszámlaszámot, címet, telefonszámot, stb.); a komplex összefüggéseket „matching" (~hasonlóságkereső) algoritmusok alkalmazása nélkül szinte lehetetlen felfedezni (vagy a befektetett energiamennyiség nem lesz arányban az eredménnyel).

3. Tanuló rendszer: az azonosított csalásokat meg lehet jelölni a rendszerben (a szakértők által visszaigazolt gyanús mintákat megtanulja a rendszer), és ezek az információk a későbbiekben javítják a modell előrejelző képességét.

4. Vizualizáció: a vizualizációs megoldások segítségével gyorsabban megérthető a káresemények, illetve az azokban szereplő ügyfelek összefüggésrendszere.

5. Alacsony egységköltség: ha a befektetés összegét a vizsgált káreseményekre vetítjük, akkor az egységköltség töredéke például a személyes szemle költségének, ráadásul a kalkulált csalásvalószínűség a személyes szemléhez is hasznos információkat szolgáltat.

+1 Az információk jelentős része már akkor rendelkezésre áll, amikor egy új ügyfél megjelenik, s ajánlatot teszünk neki, így már a kezdet kezdetén el lehet kezdeni a portfólió-tisztítást.


Tapasztalataink alapján egy komplex csalásfelderítő rendszer bevezetése egy éven belül megtérül. Hosszabb távon pedig (a megtakarításokon túl) hozzájárul a biztosítási portfólió megtisztításához.

Ez a megoldás tökéletesen egészíti ki a szakértők tapasztalatát és megérzéseit, adatelemzéssel és matematikai modellezéssel. Nem váltja ki a szakértők munkáját, de fókuszálhatja az erőforrásaikat.


Nyul Attila
(IFUA Horváth & Partners, vezető tanácsadó)

Címkék: adatbányászat,, biztosítás, csalásdetektálás, hálózatkutatás, SIXTEP

« vissza

 RSS Bejegyzések
  Bodnár Viktória

tovább »
  Havas Levente

tovább »
  Horváth Gergő

tovább »

További szerzők »

Mindennapi vezetés – egy blog arról, ami szakmai szót érdemel

Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.

Címkék:

autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)