Az ipari beszerzés nem könyvkereskedelem - 2012.06.01 |
Megosztom: Írjon nekünk: |
Az Amazon brand teszi érdekessé a hírt, hogy a világ legnagyobb e-kereskedője iparcikkek értékesítésébe is belevág, és a WC papírtól az elektronikai alkatrészekig mindent árusít majd Amazon Supply néven. Vannak már hasonló szolgáltatók, csakhogy azok egy-egy területre specializálódtak. Éppen ez az erősségük: értenek a termékeikhez, márpedig ipari beszállításnál fontosak a specifikációk. Vajon az Amazon Supply ügyfélszolgálata tud-e majd pontos választ adni a festékkazettákra vagy a csapágyakra vonatkozó kérdésekre?
A nagy gyártóknak egyébként nem újdonság az e-beszerzés, sokan már kialakították az erre szolgáló árveréses portálokat. Vagyis vevői oldalon jelentek meg az interneten, míg az Amazon kínálatot nyúlt. Hogyan találkozik majd a kettő, és melyik lesz a sikeresebb? Az is kétséges, hogy a neves gyártók hajlandóak-e lecserélni meglévő beszállítóikat, hiszen számukra nagyon fontos a bizalmi kapcsolat.
Mindig vannak innovátor cégek, amelyek kipróbálják az új dolgokat. Lesznek ilyenek most is. Az Amazon Supply sikere attól függ, hogy az első vevők elégedetten visszatérnek-e hozzá. Ha igen, egyre több követőjük lesz. De ez távolról sem vehető biztosra.
(IFUA Horváth & Partners, vezető tanácsadó)
Címkék: értékesítés, beszerzés, e-kereskedelem, kereskedelem
« vissza
Fekete Márk
tovább » |
Gazdag Ferenc
tovább » |
Riedl Zsuzsa
tovább » |
Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.
autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)