Mivé válnak a telko cégek? - 2012.03.05 |
Megosztom: Írjon nekünk: |
A telekom társaságok 2010-ben 8,7 milliárd dollárt, 2011-ben 13,9 milliárd dollárt veszítettek az sms bevételükből, mert egyre többen inkább közösségi oldalakon üzengetnek egymásnak (social messaging) - mutatta ki a brit Ovum elemző cég. A csökkenés 2010-ben a teljes sms bevétel 6 százaléka, 2011-ben 9 százaléka volt. Az Informa csoport (ehhez tartozik az Ovum is) becslése szerint az okostelefonok elterjedtségének minden 10 százalékpontnyi emelkedése miatt Nyugat-Európában a hangátvitelből és az üzenetküldésből származó bevétel 1,19 milliárd dollárral, Kelet-Európában 306 millió dollárral (vagyis a hang- és üzenet-bevétel 0,5-0,6 százalékával) csökken.
Ez a trend tulajdonképpen minden olyasmire igaz, ami internet alapú megoldásra terelhető. A telko cégek általános gondja, hogy a hagyományos szolgáltatásokért egyre nehezebb pénzt szedni, inkább terjednek az Access típusú díjcsomagok (amelyek függetlenek az azon zajló tartalomtól és forgalommennyiségtől), ugyanakkor ez sem igazi megoldás, mert az ingyen WIFI és hasonló lehetőségek terjedésével már ez is jövőtlen. Vagyis a telko cégek paradigmaváltás előtt állnak: ki kell találniuk, hogy mik lesznek ők, és el kell mozdulniuk abba az irányba. (Lehetséges variációk például: 1. csak hálózatszolgáltató, és akkor minél hatékonyabban biztosítja ezt, 2. mindenes, amely felhasználja saját hálózatát, és akármit elad rajta, 3. olyan, mint egy szupermarket, és az értékesítői csatornáit használja ki végletesen stb.) Egyelőre csak keresik a választ, különböző utakon indulnak el, s nem tudni, mi lesz a nyerő stratégia.
(IFUA Horváth & Partners, vezető tanácsadó)
Címkék: okostelefon, telekom
« vissza
Kiss Álmos Péter
tovább » |
Murányi Szilvia
tovább » |
Vida Péter
tovább » |
Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.
autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)