Városfejlesztő Mercedes - 2012.02.15 |
Megosztom: Írjon nekünk: |
Már elindult a próbaüzem a kecskeméti Mercedesnél, s részben éppen a gyár termelésének megkezdésétől várnak GDP-növekedést a második negyedévre gazdasági elemzők. Íme két jó hír a napokból a Mercedesszel kapcsolatban. Általában az országra tett áldásos hatásokról szólnak a kommentárok, de érdemes figyelni arra is, hogy magának a városnak mi mindent jelent a gyár odatepelülése. Vegyük példának az oktatást, kezdve attól, hogy már két általános iskolát kibővítettek a Mercedesnél dolgozó német szülők gyermekei számára, a gyár támogatásával. Az új osztályok a német gyerekeknek épültek ugyan, de a közös iskolaépület nyilván lehetőséget teremt az ismerkedésre, közös programokra, arra, hogy a kecskeméti gyerekek világot lássanak úgy, hogy ki sem mozdulnak otthonról. Kecskeméten az elsők közt indult Magyarországon szakközépiskolai duális képzés tavaly szeptemberben, főiskolán pedig legelőször a „hírös városban” fog indulni idén szeptemberben. Ez a Németországban jól bevált forma azt jelenti, hogy a diákok a gyakorlatot nem az iskolában, hanem gyárban sajátítják el, a kecskeméti főiskolások konkrétan a Mercedesnél és a Knorr-Bremsénél.
A környék közlekedésében is katalizátor szerepe van az autógyárnak. Kecskemét négy nagy közlekedésfejlesztési pályázatot is elindított, például fejleszti az elővárosi közösségi közlekedést és kerékpárutakat is épít, utóbbit kifejezetten a Mercedeshez és annak beszállítóihoz bejáró dolgozók kedvéért.
És az új élményfürdőt vagy a teltházas szállodákat még nem is említettem…
Vári Attila(IFUA Horváth & Partners, vezető tanácsadó)
Címkék: autógyártás, közlekedés
« vissza
Bakonyi Zoltán
tovább » |
Dusekné Juranics Anikó
tovább » |
Szatmári Johanna
tovább » |
Blogunk a vállalatvezetés, a menedzsment legújabb trendjeiről, módszereiről szól. Egyperces posztok az IFUA Horváth & Partners szakembereitől.
autógyártás(3), közlekedés(2), cloud(4), felhő(3), e-kereskedelem(3), Malév(1), fizetőképesség(1), IT biztonság(13), mobilbiztonság(4), okostelefon(5), bank(9), Balanced Scorecard(1), BSC(1), stratégiai térkép(1), mutatószám(2), stratégia(5), Kék Óceán(2), Blue Ocean(2), tablet(3), iPad(2), mobil(1), mobilfizetés(2), oktatás(1), légitársaság(2), fapados(1), iBooks Author(1), interaktív könyv(1), telekom(1), pénzmosás(1), adócsalás(1), hacker(4), posta(1), mobileszköz(1), mobiloptimalizálás (1), pénzforgalom(2), zöld energia(2), szélerőmű(1), napelem(1), napkollektor(1), biogáz-erőmű(1), (11), controlling(8), operatív controlling(1), stratégiai controlling(1), folyamatköltség-számítás(1), értékesítés(7), beszerzés(6), banktitok(1), egészségügy(5), kötelező nyugdíjazás(1), hatékonyság(7), hatékonyságjavítás(3), költségmegtakarítás(1), mobilpénztárca(1), private cloud(1), hitel(3), kötvény(1), kockázat(2), termelésmenedzsment(1), shopfloor management(1), IT(3), technológiai platformok egységesítése(1), zöldenergia(1), megújuló energia(2), zöldbizonyítvány(1), bónusz(1), bónuszbank(1), prémium(1), légiközlekedés(1), repülés(1), Drucker(1), előrejelzés(1), árfolyam(2), árfolyamkockázat(1), management tanácsadás(1), teljesítménymenedzsment(1), marketing(1), üzleti intelligencia(9), business intelligence(5), BI(8), kereskedelem(3), termékinnováció(1), gyártásszervezés(1), kockázatkezelés(4), javadalmazás(2), controller(1), olimpiai aranyérem(1), csalásdetektálás(1), adatbányászat,(1), hálózatkutatás(3), SIXTEP(1), biztosítás(3), információbiztonság(1), nyugdíjbiztosítás(1), életbiztosítás(1), vezetői információs rendszer(1), könyvelés(1), omnichannel(1), multichannel értékesítés (1), vállalati értékteremtés(2), képzés(2), játékosítás(1), számítógép(1), informatika(1), kormányzati informatika(1), informatikai infrastruktúra(2), informatikai szolgáltatások(1), kkv(1), kockázatmenedzsment (1), adózás(1), adóoptimalizálás (1), lean(5), adattudomány(2), adattudós(2), data science(1), data scientist(1), kkv(1), DDoS(1), visszahívás(1), hűségprogram(1), beszámolás(2), adatvizualizáció(1), Emirates(1), orvosok(1), Kazahsztán(1), mezőgazdaság(1), élelmiszeripar(1), Disclosure Management(1), termelékenység(1), tőkehatékonyság(1), Lean Six Sigma(1), készletgazdálkodás(1), nonprofit menedzsment(1), innováció(3), adattárház(2), overprocessing(2), BI as a service(1), projektcontrolling(2), önköltségszámítás(1), felelős vállalatirányítás(1), ártárgyalás(1), hitelkiváltás(2), jelzáloghitelezés(1), portfolioblogger(39), jelzáloghitelezés(1), BYOD(1), controller szerep(2), HR(2), elemzés(2), tervezés(1), toborzás(1), vezetőképzés(1), vezetői képzés(1), digitalizáció(2), prediktív elemzés(2), prediktív analitika(2), kórházak(1), gyógyszeripar(1), terrorizmus(1), szabályzat(1), analytics(1), közösségi szervezetek(1), verseny(1), együttműködés(1), kooperáció(1), Excel(1), adat(1), dashboard(1), vizualizáció(1), fizetés(1), jövedelem(1), CapacityInsight(1), kapacitásmodellezés(1)